Blog

2014.09.06 15:33

"A camping leghátsó sarkában volt a 66-os. Egy erdős rész mellett. A Balatont is látni lehetett, a nap meg épp bukott le a fák között. Szép volt és nyugodt. És ekkor elkezdődött a tábor disco dümm-dümm-je. Ezzel egy időben vágott belém a felismerés, hogy be kell kopognom, és jaj ne mi lesz. Kopogtam. Semmi. Kopogtam még egyszer. Aztán szóltam is neki: Boldizsár bácsi. És nyílt az ajtó.

 

2014.09.06 09:58

Ahol én felnőttem, mindig kék az ég, a zöld tó sosem háborog, tükrében megláthatjuk magunkat és a szeretteinket, bárhol is legyenek. Apám, a tündérkirály boldogságban tartotta népét, soha nem zavarta meg semmi nyugalmunkat. Az iskolában repülni tanultunk, történeteket írtunk, játszottunk. Édesanyám, a tündérkirályné friss harmattal várt haza minden délután.

2014.09.05 13:38

"...Olyan magokat ültettem, amikről nem is tudom, hogy mi fog kihajtani belőlük, nagyon izgatott vagyok... Sokat üldögéltem az ágyások között, és arra gondoltam, milyen jó lenne előre tekerni az időt, és meglátni, mi lesz ezekből a magvakból. Meg néha azt is elképzeltem, hogy mégis ott ülünk a kis hegyi tó partján, nézzük a naplementét, beszélgetünk, vagy nem is, csak némán üldögélünk..."

2014.09.04 09:27

"Hermina néni, ez mire jó? Mire jó, hogy olyasmiről gondolkodunk, ami nem is létezik, és nem is fog."

2014.07.21 11:57

Vasárnap egy rövid, beszélgetős próbával zártuk a hetet.

Augusztus végén kezdődik a főpróba hét, itt és facebook-on jelentkezünk majd újra!

(Első nap élmény, az utolsó nap után)

Elszívjuk még az utolsó cigarettát, mielőtt igazán belekezdenénk a próbába. Nincs hamutál, lehajolok, hogy a csikket a csatornába dobjam.

- Szerintem ne dobd oda, mert ott nincs semmi. –mondja Tünde csak úgy, mellesleg.

Lehajolok mégis, hogy megnézzem. A rácsok között, ahogy átlátni, a tiszta kék ég van, elhintve egy- egy lassan mozgó felhő. Ő meg csak úgy közli, „ne dobd oda, mert ott nincs semmit”… Elnyomom a csikket a macskakövön. Letérdelek a földre, hogy megnézzem közelebbről.  Ez tényleg az égbolt élő képe, amit látok. A többiek meg csak lenéznek egy pillanatra, és mintha nem is látnák, amit én, tovább folytatják a beszélgetést. Átrepül egy madár a lenti égen. Én visszaülök a padra, mint egy tébolyult úgy figyelek mindent, várom, hogy mi lesz még látható, ami eddig soha.

Döme elkezdi a monológját, csendben kopog a szekrény tetején ülve. Felvesszük a ritmus, ő ennek nagyon megörül. Énekelni kezd… Megérinti valami vállamat, alig érezhetően. Hátrapillantok. Egy kobold áll mögöttem. Rám néz. Bámul. A nagy füleivel is, mintha látna engem.
Tünde nagymamája előbújik végre a sótartóból, a csatornafedőhöz megy, felveszi folyékony halmazállapotát és átfolyik a rácsok közt. Nem sokáig látni, ahogy zuhan a végtelen égbe le.

 

 

2014.07.19 19:33

Tegnap lement egybe az előadás! Köszönjük a random résztvevőkenek, hogy velük játszhattunk.
Jó nap volt. :)

 

2014.07.18 11:44

Hatalmas füle volt a falnak. Zsibongott az egész osztály, mint egy szervezetlen szólampróba, hamis, bántó a fülnek. Az igazgató úr is folyton a füléhez kapott, rászólt Hermina nénire, pedig ő igazán nem tett semmi rosszat. Döme, az új fiú, időről időre összekoccintotta a macskakövet. Azok mindig ott vannak nála. Azokkal alszik. A Fábián tanár úr, meg mintha nem is észlelne semmit a környezetéből, csálé lótuszülésben meditált a háttérben. Én felálltam a hátsó pad tetejére, nagyon magas voltam, és okosabb mindenkinél, de hiába mondtam… hiába mondtam bármit, nem hallották. Nem hallották, hogy beszélek. Nem is láttak.

 
2014.07.18 11:24

A tegnapi próbán résztvevői is voltunk a foglalkozásnak, 6.-asok híján. Az időnként eleredő eső miatt a kiállító teremben építettünk mangusz csapdát. Nem örült a tanári kar...

Végre megérkezett Zsuzsa is hozzánk. Így most már teljes a stáb.

 

 

Léteznek-e koboldok, és tündérek?! Nem tudom…. és akkor sem tudtam, de egyáltalán nem is érdekelt, amikor bejött a terembe az igazgató úr, forgatta a szemeit, úgy nézett ránk… azzal a nézésével, amivel ha rád néznek, inkább nem akarsz létezi, mint ezek a lények… vagy úgy akarsz létezni, mint ezek a lények, hogy nem tudni igazán, vannak-e vagy nincsenek.

2014.07.17 12:08

https://www.youtube.com/watch?v=XPCmJFlGBGE

https://www.youtube.com/watch?v=A7i-p_i-aDA

https://www.youtube.com/watch?v=BYzZVOY2FT4

https://www.youtube.com/watch?v=FpoTxL-uOco

 

A keddi próbán egyéni, néma jelenetek születtek a fenti zenék aláfestésével. Aztán megismertük jobban Fábiánt tanár urat, Boldizsár igazgató urat, Fábián tanár úr és Hermina néni kapcsolatát, Dömét, Tünde nyári élményeit, majd csatáztunk, varázsoltunk a Rómer belső udvarán.

 

 
2014.07.16 15:52

Vége a nyári szünetnek. Az iskolában mindenki úgy néz rám, mint egy új gyerekre, vagy mint egy csodára. 6. osztályos lettem. A nyár alatt nem csak meglepően nagyot nőttem, de feltűnően sokat öregedtem is. Nem 6. osztályosnak nézek ki, sőt nem is gimnazistának. Hermina néni az év első magyar óráján nem bírja levenni rólam a szemét. „Tünde?! Te vagy az? Milyen…? Hogy lehet…?! Hogy megnőttél! Csodálatos!”- végül csak ennyit mond. Nagyon felbosszant. Legszívesebben rákiabálnék, hogy ébredjen már fel. Csodák nincsenek!

                A nagymamám is folyton tündérekről beszél, ahogy megjelennek esténként, hogy átmegy velük tündérországába. Ezt mondja a 78 éves nagymamám. Makk egészséges, de mégis egyfolytában az álomvilágáról beszél. Régen elhittem neki mindent. Elhittem neki, hogy a szüleim is tündérek és a felhő szélén ülve nézek le rám, és boldogok és áttetszőek, ragyognak, ha átsüt rajtuk a fény, mint a prizma olyanok, szivárványt festenek az égre. Elhittem mind a sok mesét, amit mondott nekem, hogy a nevetésünk eloltja, a könnyünk meg táplálja a pokol tüzeit, hogy a tündéreknek szárnya van, anyának, apának szárnya van, hogy a felhők fölé egy ugyanolyan világot tükröztek a koboldok, mint a miénk és fejjel lefelé élnek és onnan küldik a rémálmokat a hálószobájukból, amelyek pontosan olyanok, mint a mi hálószobáink... Még az interneten is a mamám badarságaiba botlok. „A tündéreknek nincsen állandó megjelenési formájuk, amikor megmutatják magukat, neked tetsző alakot öltenek.  Ha maguk közt vannak, valamennyien öregek, csúnyák és persze nagyon okosak. A kezeik aránytalanul hosszúak, a térdükig is leérnek. Hegyes füleik vannak, dús hajuk és gizda lábaik…”

A nyári táborban megtudtam, hogy a szüleim nem tündérek, koboldok, nimfák vagy sellők, a szüleim halottak. A mamám erre persze azt mondta „Tünde, te is egy mágikus lény vagy ám! Hidd csak el nekem kedvesem…!” és elölről kezdte a véget nem érő meséit a szüleimről, a szerelmes tündérpárról, mert neki tényleg meggyőződése, hogy ők felettünk repkednek és óvnak minket, blablabla. Akkor már nem bírtam tovább és durván odaböktem neki „Tündérek nincsenek nagyi! A szüleim pedig meghaltak!” „Tünde, te elhiszed ezt a badarságot?!” Kérdezte kis csalódottsággal a hangjában. Én erre már nem is mondtam semmit. Ő motyogva a konyhapulthoz ment „Csak az idődet vesztegeted…” teavizet rakott fel főni. Visszanézett rám. Úgy nézett, mint egy idegent. Aztán, mint egy kisgyerek, aki hirtelen elfelejti, hogy haragudni akart rám, felélénkülve megkérdezi „Bújócskázunk?”

 

 

 

1 | 2 >>